Liberális gyereknevelés

Bizonyos fórumokon (ahol Farkasasszony szokta felhívni a figyelmem egy-egy érdekesebb cikkre) sokat lehet olvasni arról, ahogy az ún. liberális gyereknevelés kapcsán hoznak fel pro és kontra érveket és példákat. Ezek általában nagyon érdekes tanulmányok önmagukban (már nem a gyereknevelés témáját érintve, hanem az emberek, az online közhangulat kapcsán), de valamiért úgy gondoltam, hogy a jelenség megérdemel egy cikket.

Első sorban fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a liberális szó értelmezése (köszönhetően egyes megmozdulásoknak, pártnak) erősen pejoratív és félreértelmezett lett. Manapság nagyon sokan, ha a liberális szót hallják egyből anarchiára, káoszra asszociálnak. Kár.

A liberális szó értelmezésébe én nem mennék bele, tegyék azt nálam okosabbak - olvassátok el nyugodtan a wikipédia ide vonatkozó cikkét. Sok dolgot lehet olvasni, amik közül én magam is szelektálnék, hogy pozitívnak avagy negatívnak értelmezem az én világomban.

Mit jelent a gyereknevelés? Már talán ezzel érdemes kezdeni. Azt jelenti-e, hogy a gyerekből "embert kell faragni"? Azt jelenti-e, hogy addig kell formálni egy gyereket, amíg a társadalom számára hasznos lény lesz-e belőle? Kétlem.

Egy gyereket nem nevelni kell, a gyerekkel együtt kell élni - ezt valahol olvastam, azóta sokszor hangoztatom. A gyerek maga hatalmas tudással, ezer és ezer élet tapasztalatával születik meg, hiba lenne kis, nevelendő majomként gondolni rá, viselkedni vele. Az ilyen viselkedést a gyerekek nem is tolerálják nagyon.

Sajnos még mindig nagyon sok emberben él a kognitív szemlélet - az ember egyenlő azzal, ahogy viselkedik. Az embert a cselekedetei határozza meg. Ez egy bizonyos szempontból igaz is. Ha én (na jó, nem én, hanem mondjuk egy átlagos racionális ember) rátekint egy másikra, arról elsősorban annak viselkedése, tevékenységei alapján alkot képet. Viszont egyáltalán nem mindegy a viselkedés mozgatórugója sem. Gondoljunk csak egy olyan konkrét szituációra, amikor valaki komoly összeget ajándékoz egy teszemazt rákellenes alapítványnak, mondjuk pár milliót. Szép cselekedet ugyebár? És ha hozzáteszem, hogy ezt azért teszi CSAKIS, mert ezen az úton adót kerülhet el? Hm? Persze azoknak, akik a pénzből a gyógyulás útjára léphetnek mindegy - de egyáltalán nem mindegy az adakozó egyén vizsgálata szempontjából! Ha ezen cselekedete alapján ítéled meg - egy adakozó, jó szívű ember. Ha az adóelkerülés szempontjából nézed, akkor már egyáltalán nem biztos - hisz az adóforintjaiból is pl. kórházakat tartnak fent.

Hogy jön mindez a gyerekneveléshez? Nagyon egyszerű. Bizonyos gyereknevelési módszerek (direkt nem akarok példákat hozni) a gyerek viselkedésére koncentrálnak. Érjük el, hogy a gyerek ezt vagy azt tegye meg, így vagy amúgy reagáljon bizonyos ingerekre. S hogy mi van mögötte, mi zajlik le a fejében, a lelkében? Mindegy.
Ezek a módszerek egyébként általában a "megmondom mit szabad - amit nem említettem azt tilos" elven alapulnak. Hadd nevezzem ezt most konzervatív gyereknevelésnek. Vagy akár poroszosnak.

Más irányból közelít az általam itt és most szabadelvűnek nevezett nevelés. Amikor nem határozom meg a gyermekemnek, hogy mit tegyen, ellenben megmondom neki, hogy mit NEM tehet meg. Amit explicit nem tiltok, az implicit engedélyezve van. Ahogy én látom, a szülő feladata az, hogy elmondja, megmutassa, átadja gyermekének (s ezt már igen korán el lehet), hogy mit nem tehet meg, s miért. Segítenie kell gyermekét abban, hogy felállítsák közösen a határokat. Ezek tiszteletben tartásával szabadon mozoghat. Erre kevés recept van - minden gyerek más és más, egységesen nevelni őket csak a betöréses módszerrel lehet. Viszont a fáradtságos munka eredménye talán megéri: kreatív elme, szabad szellem, szabad akarat. Boldogság lehetősége.

A másik út eredménye megtört akarat, megtört lélek, szenvedés akár egy életen át. Birka lét, birka gondolkodás. Megvezetettség. Kisebb vagy nagyobb mértékben.


Eredetileg itt be akartam fejezni az írást, de mégsem. Ugyanis nem hagyhatom ki a szélsőségeket sem. A szabadelvű nevelésnek is vannak olyan szélsőségei amik szabadság helyett túlzott szabadosság, a másik tisztelete helyett a kisebbség egekbe emelését hozzák, tanítják. Ez természetesen nem jó. Hogy mi a jó? Nem akarok explicit és végérvényű kijelentést tenni. Jó az, ami tényleg, legbelső énünk szerint is jó. Amit nem csak egónk kiáltozásai, dacos orrfennhordása, "majdénmegmutatom" hangulatai miatt tartunk jónak, követendőnek. Nyilván ahhoz, hogy ezt megállapítsuk, ismerni kell a belső hangjainkat. S visszatértünk az önismeret kérdésköréhez, mint már annyiszor...

Hozzászólások

"Jó az, ami tényleg, legbelső énünk szerint is jó."
Ezt mondják a pszichopaták is. :) glugluglu

By Farkasasszony

Mint tudjuk a zsenit és az őrültet csak egy hajszál :)))

By Szürkemedve

Ezek szerint csak egy hajszál választ el attól, hogy pszichopata légy? ;))))

By Farkasasszony

Oldalak